A programot az Oktatási Minisztérium hirdette ki, melyre kistelepülési önkormányzatok pályázhattak a településükön lakó tehetséges 8. osztályos tanulóknak.
A program célja, hogy segítse a kis településen élő tehetséges, de valamilyen ok miatt hátrányos helyzetű diákok továbbtanulását.

A programban jelölhető volt minden 5000 fő alatti kistelepülésen, tanyán élő, tehetséges, szociálisan rászoruló, 8. osztályos tanuló, akinek anyagi helyzete, családi háttere vagy más, tőle független ok nem teszi lehetővé gimnáziumi továbbtanulását.

Erre a programra pályázhattak gimnáziumok és a velük kapcsolatban álló kollégiumok is. Kollégiumunk a Katona József Gimnáziummal együtt pályázott. Feltétel volt viszont, hogy egy évfolyam diákjait egy osztályban és közös kollégiumi csoportban kell elhelyezni.

A program tartalma:

Az ötéves program program első előkészítő-gazdagító évében a tanulók magas óraszámban, kiscsoportokban tanulnak angol nyelvet és informatikát. A program során az iksolák és kollégiumok kiemelt figyelmet fordítanak a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika kis csoportokban történő tanításának. A tanulók humán, művészeti és természettudományos ismereteiket speciális programok keretében gazdagítják, s a programban részt vevő intézmények biztosítani tudják a magas színvonalú sportolási lehetőségeket is.

A programban résztvevők az előkészítő-gazdagítő évfolyamokat követően a hagyományos gimnáziumi oktatás keretei között golytatják tanulmányaikat.
A programban tanuló diákok az érettségiig C típusú középfokú nyelvvizsgát tehetnek angol nyelvből, és megszerzik a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgabizonyítványt. Ehhez az iskolák és a kollégiumok a program keretében minden segítséget megadnak.
A nevelő-oktató munka délután a kollégiumokba folytatódik, egységet alkotva a délelőtti gimnáziumi tevékenységgel, ezért a programban tanulók számára a kollégium kötelező. A programban résztvevő diákok - a délutáni kötelező foglalkozásokon és tanuláson túl - szabadon választhatnak a kulturális, művészeti, kézműves és sportfoglalkozások széles kínálatából.

A program finanszírozása:

A speciális program többletfeladatainak fedezésére az Oktatási Minisztérium kétszeres normatívát biztosít a tanulók után a gimnáziumok és a kollégiumok számára. Ehhez csatlakoznak a delegáló önkormányzatok a tanulók részére biztosított havi tanulmányi ösztöndíjjal.